A porral oltó megmenthet téged

A tűzoltó készülékek elég változatosak. A leghíresebb, legelérhetőbb és leghasznosabb közülük a porral oltó, ugyan nem véletlenül, hiszen rengeteg esetben lehet használni tűzoltásra. Elég óvatos soha sem lehet az ember. Jobb mindig mindenre felkészülni. Ahogy a mondás szól:” jobb félni, mint megijedni….” Akármilyen zárt helyiségben ahol sok időt töltünk, legyen az az otthonunk vagy éppen az iroda ahol dolgozunk, jó ha van valami ami oltja a tüzet, természetesen a vízen kívül. A mai világban szinte minden háztartásban vannak elektronikai készülékek, amik ki tudnak gyulladni anélkül, hogy ahhoz hozzányúlnánk, tehát elkerülni nehezen tudjuk ezt. Ha megtörténik a baj, azaz a tévé, a számítógép vagy mikrohullámos sütő miatt kigyullad valami a zárt helyiségben, semmi esetre nem szabad vízzel eloltani, hiszen azzal több rosszat csinálunk, mint jót. Sőt!

Jót nem csinálunk egyáltalán, hiszen a víz vezeti az elektromos áramot, így, ha a kiöntött vízhez érünk annyit érünk el vele, hogy megráz az áram. Ezért ajánlják a tűzoltók a porral oltó használatát. A porral oltó a leghasznosabb és elérhetőbb tűzoltó készülék. Sokkal több esetben lehet használni azt, mint a vizet, mint ahogy feljebb is említettem. Gondolj a saját és legfőbbképp a szeretteid biztonságára. Egy apró befektetés életeket menthet. Ha előre gondolkozunk sok kárt el tudunk kerülni túl nagy erőfeszítés és nagy veszteség nélkül. Ezért ajánlják a tűzoltók, hogy minden zárt helyiségben legyen porral oltó, hogy a saját biztonságunkat növeljük. A mottójuk pedig “A biztonság szakértelme a szakértelem biztonsága”. Figyelj oda a saját és a szeretteid biztonságára! Életeket nem lehet vásárolni, nem árulnak minden utcasarkon, úgyhogy vigyázz a sajátodra és amennyire lehet a többiekére is!